Sokat gondolkodtam azon utóbbi időben, hogy mit is írhatnék ebben a témában. A hitelemet nem szeretném elveszíteni idealista képzelgésekkel, ezért sem akartam mindenkit a teljes önellátás felé terelni.
Az, hogy valaki egy életen keresztül a saját családja számára mindent előállítson, lényegében kivitelezhetetlen.
Sokan nekivágtak, sokan bele is buktak. Nem egy gazdaságot láttam már tönkremenni, mikor elfogyott az erő és a lelkesedés, amikor rájöttek, hogy ők is csak emberből vannak, és a dolgok szépen lassan kifolytak a kezeik közül.
Mivel én magam sem élek ilyen életet, épp ezért gondoltam arra, hogy inkább visszanyúlok nagyanyáink idejébe, és válogatok olyan módszereket, amiket manapság annyira nem ismerünk, régebben viszont eredményesen használták. Vannak helyzetek, amikor nem az önellátás lehet a megfelelő választás. Túl radikális elképzelésnek tartom, nagyon hatékony lehet másfajta életszemlélet is. Ezen kívül ne tartom jónak az önellátással járó elszigeteltséget sem. Akárhogy is nézzük, világunk nem úgy épül fel, hogy egyedül helyt tudnánk állni. A szigorú, elszigetelt értelemben vett önellátás helyett alapozhatnánk a családok, emberek közötti összefogásra.
Nem célom tehát az önellátó élet bemutatása, inkább szeretnék alternatívákat felkínálni, aminek segítségével bárki egyszerűen belevághat egy olyan életmódba, ami függetlenebbé teheti.
Hamar eldöntöttem, hogy a mai írásomban az állatkínzással
fogok foglalkozni, azonban sokáig gondolkodtam azon, hogyan is kellene ezt
bemutatnom. Nem szeretnék véres képeket betenni, és szörnyülködni, hogy ez
milyen elképesztő, és mennyire kegyetlen, mert nem leszünk tőle sajnos előrébb.
Azt hiszem, mindannyian megegyezhetünk abban, hogy ez rossz. Tegyünk meg még
egy lépést, és most gondolkodjunk el azon, mit is tehetnénk ez ellen.
Az állatkínzás hazánkban 1998 óta törvénybe ütköző
cselekedet. Ennek ellenére – akármennyire is kiszorítja ezt a média – mai napig
gyakori eset. Az egyszerűség kedvéért válasszuk külön a nagyüzemi
állatkísérleteket (ami állatkínzásnak számít) és a „civil” emberek által
elkövetett kínzást, valamint a különleges kínzást – nevezzük most így. Ez
utóbbi az, amire nem mindenki mondaná azt első körben, hogy kínzás, azonban
jobban belegondolva rájövünk, hogy mivel is van dolgunk valójában.
Foglalkozzunk először a civil emberek által elkövetett
állatkínzással. Nagyon sokat hallhatunk ilyet, facebookon is számtalan post
olvasható, mindenféle véres képpel teletűzdelve, hogy ez mennyire rossz. Az
biztos, hogy ha állást kell foglalni, akkor én azt a véleményt képviselem, hogy
az állatkínzóval megcsinálnám ugyanazt, amit ő az állattal. Csak lassabban,
hogy jobban fájjon neki. Ezzel nagyon sok ember így van még rajtam kívül, de
komolyan, ha megtennénk vele, változna bármi is? Ugyanolyanok lennénk, mint az,
aki ezt elkövette. Szerencsétlen állatot pedig már nem tudnánk visszahozni az
élők sorába. Helyette viszont elgondolkodhatnánk, miért mutatnak ezek az
emberek ilyen deviáns viselkedést. Egyértelműen érzelmileg (tapasztalat azt
mutatja, hogy sok esetben értelmileg is) fokozottan szegények az ilyen emberek,
nagy mennyiségű agresszióval megfűszerezve. Annyira nem kreatívak, hogy
maguktól ilyeneket kitaláljanak, így a média által közvetített erőszak lesz
tettük táptalaja. Egyrészt, ha egy állattal megtesz ilyet, egyáltalán nem
biztos, hogy a következő áldozata nem az utcán játszó kisgyerek lesz… Ez egy
olyan probléma, amivel többet kellene foglalkoznunk.
Véleményem szerint, ha a média végre értelmes cenzúrával
működne, és a szemetet valahogy vissza tudnánk szorítani; ha az emberek
butítása csökkenne – ez kezelhető lenne. Vagy talán túl naiv vagyok?
Változnunk kellene még fejben, elég sokat. Nem szokásom külföldöt
emlegetni, de mivel most a téma szempontjából kikerülhetetlen, mégis megteszem.
Athén utcáin is rengeteg kóbor kutya van. Ők mit csinálnak? Ha valaki talál egy
ebet, elviszi állatorvoshoz, ő szó nélkül beoltja, féregteleníti, ivartalanítja,
majd szabadon engedik. Tesznek a nyakába egy színes szalagot, attól függően,
hogy melyik kerületben találták. Mindegyik kerületnek megvan a saját színe, a
kerület lakói táplálják a hozzájuk tartozó kutyusokat. Senkinek nem jelent
problémát enni adni nekik, megsimogatni őket, így a kutyák sem támadnak sosem
az emberre, nem terjesztenek betegségeket, nincs belőle probléma. Nálunk ezt
miért nem lehet bevezetni? Mi erre miért nem vagyunk képesek?
Amerikában is sok őrült ember van, aki állatkínzásra adja a
fejét, vagy rossz körülmények között tart állatokat. Tv-ből ismerhetjük azokat
a kigyúrt, tetkós motorosokat, akik házhoz mennek, és ha kell, mélyenszántó
beszélgetésbe elegyednek azokkal a „gazdikkal”, akik nem megfelelően bánnak az
állataikkal, majd elkobozzák őket, és az ellátásukról gondoskodnak. Hazánk még
ott tart, hogy ha ilyen megtörténne, mindenféle utolsó mocskos rasszistának le
lenne hordva az illető – attól függően természetesen, hogy milyen
nemzetiségűhöz kopogtat be.
Ott van az is, amiről első körben nem is mondanánk, hogy
állatkínzás. Holott ha megnéznénk az állat szemszögéből, akkor az annyira
nagyon mégsem jó. Gondolok itt a megunt, kedvtelésből tartott állatokra. Az „ottvan
hátul a kert végébe’ ”-féle lótartásra, a leláncolt kutyára, mert „megvadul”.
Szomorú látni kutyákat hatalmas láncon, ők sem ok nélkül
lettek ilyenek. A körmöletlen, agyonsoványodott lovakat az aprócska karámban,
ami nemhogy mozgásra, de még legelésre se elég. Ha volt is benne fű, már rég
kipusztult. Velük mit lehet tenni? Miért nincs hazánkban egy olyan szerv, ami
ezzel foglalkozik? Ami megbünteti ezeket a gazdákat, és elkobozza az
állataikat?
Ha haszonállatokról beszélünk, rávilágítanék néhány üres paradoxonra.
Azt mondjuk, hogy mi felsőbbrendűek vagyunk az állatoknál.
Azonban mégis a
munkavégzésünkhöz, a táplálkozásunkhoz (tejtermékek) szükségünk van rájuk. Azt
mondjuk, hogy ők adnak nekünk dolgokat. Azt miért nem mondjuk, hogy cserébe
nekünk is kell adni dolgokat? Ők gyakran a vágóhidakon kötnek ki, holott egész
életükben keményen dolgoztak, hozzájuk nem méltó körülmények között. Mégis a
húsukat adják nekünk. Olyan miért nincs, hogy az embernek le kellene tépnie a
karját, hogy a haszonállatnak megfeleljen?
Egyensúlyban kellene lennie mindennek a világon, de a húsfogyasztás
nincs egyensúlyban.
Aki azt mondja, hogy ezek az állatok erre valók, az
gondoljon arra, hogy a mai világban könnyen válhat ő maga is bárki prédájává,
aki félvállról fog dönteni az életéről. Szerintem az egyensúly csak a
tejtermékek esetében áll fenn. Természetesen a nagyüzemi tartással nem értek
egyet, vissza kellene állnunk a gazdasági tenyésztésre. Nem attól leszel
állatvédő, ha adományozol állatmenhelyeknek, vagy kiállsz tüntetni az erőszak
ellen, majd vacsira eszel egy jókis húslevest. Akkor leszel igazi állatvédő, ha
nem támogatod azt a rendszert, ami ezt teszi az állatokkal. Nem ölésre lettünk
teremtve. Ha ölnünk kell ahhoz, hogy táplálékhoz jussunk, azzal már rég
problémák vannak. Ha még mindig úgy gondolod, hogy a húsevés nem állatkínzás,
tekintsd meg az alábbi videókat:
Természetesen lehet mondani, hogy hazánkban a vágóhidak nem így működnek, de gondoljunk csak bele... ez kicsit olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy "á, mi nem szúrunk hasba senkit, csak fejbe lövünk, szóval gyilkoljunk le nyugodtan mindenkit!"
Ha már a nagyüzemekről van szó, ne felejtsük el a kozmetikai
ipart.
Mindenkinek a vágya, hogy szép legyen, bármi áron. Amíg az ezerféle
kemikália közül kiválasztják azt, amelyik széppé tesz, és nem rohasztja le a
fél fejünket, rengeteg állat betegedik meg. Kutyák, majmok, egerek… Sokszor ki
sem jönnek a laborokból, mert belehalnak abba, hogy mi szépek lehessünk.
Hogy mit lehet ez ellen tenni?
Először is, az állatkísérletek ellen talán ma már tudunk
tenni effektíven: elméletileg minden kozmetikai szeren fel kell tüntetni, hogy
ha nem alkalmaztak állatkísérleteket. Interneten megtalálhatóak azok a cégek,
akik nem alkalmaznak. Bővebb információ: http://philip-egyesulet.tripod.com/id30.html
A fentebb említett dolgok végső megoldásaként pedig egy paradigmaváltás
lenne jó… Én vegetáriánus vagyok pontosan azért, mert nem értek egyet az
állatkínzással, ugyan sokszor megkapom, hogy attól még ugyanannyi állat pusztul
el, akkor meg már nem mindegy? Úgy gondolom, hogy nem mindegy. Mert ha
elgondolkodtatok mondjuk öt embert, akik szintén leszoknak a húsról, majd ők is
további emberekkel beszélnek… akkor előbb-utóbb összegyűlik az a bizonyos
kritikus tömeg, aminek már elég nagy a hangja, hogy változtatni tudjon. Nagyobb
változások csak összefogással érhetőek el. Amíg ez nem valósul meg, addig nem
igazán számíthatunk sem a törvények szigorítására, sem állatrendőrség
alapítására. Addig csak reménykedhetünk, hogy egyszer csak mindenki elkezd
ébredezni.
Aki kételkedik abban, hogy varázslatos a világunk, annak
ajánlom ezt a helyet. A mexikói kristálybarlang ugyanis bármelyik mesében
megállná a helyét.
Chihuahua-ban, a Naica bányában található egy terem, amit
csak a múlt század második felében fedeztek fel annak ellenére, hogy magát a
bányát az 1700-as éve végén nyitották meg. Sokáig víz alatt volt, a
kristályokat csak akkor látták meg, amikor kiszivattyúzták a vizet onnan.
Mamutfenyő nagyságú gipszkristály tömböket rejtett a víz, a
bányászok nagy meglepetésére. Azóta sokan nekivágnak a cseppet sem veszélytelen
útnak, és maguk is felfedezik a terem csodáit.
Védőfelszerelést kapnak, így két órát tölthetnek bent. Anélkül csak 5
percet, ugyanis közel 50°C van bent és a páratartalom magasabb 90%-nál is, így
az emberi szervezetet fokozottan megterheli.
A látványt lehetetlen leírni, ezért is hoztam el Nektek a
barlangról készült filmet:
Régen volt már frissítés önellátás kategóriában, és nem szeretném elhanyagolni ezt a gyönyörűszép témát, ezért most szeretném kicsit előtérbe helyezni, mivel az én életemben is előtérbe került mostanában.
Mai alkalommal egy nógrád megyei kis falura hívnám fel a figyelmeteket, Mátraverebélyre.
A találékony és leleményes polgármesterükkel az élen, a falubeliek a nagy munkanélküliség leküzdése érdekében, elkezdték átalakítani településüket, hogy olcsóbb legyen a fenntartás és saját maguk teremtsék meg megélhetésüket. A videóban látható ötletek máshol is felhasználhatóak lehetnének, ami most példamutatásnak számít, reméljük pár év múlva már megszokottá válik.
Úgy vélem ötletek bőven akadnak, a korlátokat leginkább mi magunknak állítjuk. Be vagyunk állva egy rendszerre, és sokszor nem merünk változtatni, félünk a sokszor csak a képzeletünkben lévő kockázatoktól. Az a tapasztalat, hogy a szükség sarkallja változtatásra a legtöbb embert, de pont ez az amit nem kellene feltétlen megvárni. Az alábbi videóból kiderül, hogy egy kis összefogással mi mindenre képesek az emberek.
Ezzel tudnám jellemezni ezt a kis mozzanatot,
hogy kicsit felnőtessebé, komolyabbá tettem a blogot. Úgy éreztem, hogy közel fél
év működés után megérett az oldal a változásra, hogy komolyabb formába öltöztessem. Ez azzal járt, hogy most így inkább néz ki honlapnak, vagy
egy spirituális portálnak mint blognak. Ennek ellenére a cikkek hangvétele ugyanúgy
személyes marad, mivel anno blogot kezdtem írni és ezt is folytatnám. Tehát a
külső senkit se vezessen félre.
Spirituális emberek megnyilvánulásait megfigyelve
észrevettem, milyen témák kerülnek napról napra szóba. Azonban láttam azt is,
hogy van, amit meg sem említenek. Éppen ezért határoztam el, hogy sokkal többet
fogok írni a blogon arról, amiről annyira nem szeretnek beszélni spirituális
körökben. Egyfajta hiánypótlást szeretnék ezzel elindítani és hangsúlyozni,
milyen lényeges témákról is van szó.
Nyitó témámként a táplálkozást választottam. Azért, mert ez
meghatározza életünk hosszát, minőségét, mégis el van nyomva, ha spirituális
fejlődésről van szó. Egyik csoportban sem olvastam, hogy rendszeresen
foglalkoznának a témával, sőt általában szóba sem kerül.
Igyekszem nem regényhosszúságú írásokat közölni, ezért több
részre bontom fel a sorozatot. Ebben a részben a természetes kristályszerkezetű
ételekkel foglalkozom.
Pedig úgy gondolom, hogy helyes táplálkozás nélkül a
spirituális fejlődés olyan, mint autó kerekek nélkül. Hiába van nagyon jó motor
benne, nem tud előre jutni. Így vagyunk ezzel mi is. Ha energetikai szempontból
folyamatosan bepiszkoljuk magunkat, akkor képtelenek vagyunk nagyobb spirituális
magasságokba emelkedni. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjünk mindent az
alapoknál.
Nem szeretnék biológiaórát tartani, de kicsit muszáj a
táplálékok biológiájába belemennünk. Mint tudjuk, minden - többek között az is,
amit megeszünk – atomokból épül fel.
Ezek az atomok valamiféle módon kapcsolódnak egymáshoz. Kialakítanak egy
szerkezetet, amit pl. víz vagy élő táplálékok esetében kristályszerkezetnek
nevezünk. A szerkezeten belüli kötések magas frekvenciájú energiát tárolnak,
ezt spirituális emberek általában magas rezgésnek hívják. Elég csak arra
gondolni, hogy ha csak egy pici szerkezetben ennyi energia van, akkor egy alma
milyen finom rezgésű energiát tárolhat magában.
Pontosan ezért szokták mondani, hogy a gyümölcsöket,
zöldségeket legjobb nyersen fogyasztani. Miért? Főzéskor, pároláskor nem csak a
vitaminok mennek ki belőle, hanem az energia is. A sejt citoplazmája kristályszerkezetű.
Ugyanakkor komponensei között rengeteg fehérjét találunk. Magas hőfokon a
fehérjék kicsapódnak, tehát a citoplazma szerkezete szétesik, kötéseiből az
energia eltávozik. Amit enni fogunk, az sokkal alacsonyabb energia- és
tápanyagtartalmú.
Fagyasztáskor is hasonló történik. A sejt -8 °C alatt már
nem tudja megtartani kristályszerkezetét. A helyzet hasonló: kötések megtörnek,
energia felszabadul. Hiába várná azt az ember, hogy ha a víz megfagy,
kristályszerkezetű lesz, ez a valóságban másképp működik: a citoplazmát
felépítő fibrinszálak a peptidkötéseiknél szétesnek, méghozzá azért, mert a víz
kristállyá fagyva szétroncsolja. Így ugyan a víz kristályosodik, de a sejt
roncsolódik.
Miért fontos ez?
Jogosan merülhet fel a kérdés. Ahhoz, hogy pontos és érthető
válasszal szolgálhassak, gondoljunk bele, miért is eszünk. Testünknek szüksége
van nyomelemekre, ásványi anyagokra. Ugyanakkor egy-egy étkezés után erősebbnek
is érezzük magunkat, tehát több lesz az energiánk. Nagyon fontos, hogy
önmagunkra ne csak fizikai valónkban gondoljunk. Ott van a lelkünk is, akinek
teljesen mindegy, milyen étvágygerjesztően néz ki egy étel, ő csak azt nézi,
hogy milyen minőségű energiából áll. Mert azt tudja hasznosítani.
Téves feltételezés lenne azonban azt gondolnunk, hogy
fizikai testünk nem foglalkozik az energiákkal. Minden, ami atomokból épül fel,
rendelkezik saját rezgéssel. Minél erősebb egy szerkezet, minél szabályosabb, a
kötések annál több energiát képesek raktározni, így annál jelentősebb lesz a
rezgése, és finomabb az energiája. Testünk olyan tökéletesen megalkotott élő
rendszer, amiben az apró sejtek képesek felvenni a bevitt táplálék rezgését.
Hogy ne tűnjön ilyen bonyolultnak, gondoljunk arra, hogy
mikor betegek vagyunk, sok gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, egészségesebbé
válunk. Azért, mert a gyümölcsnek szabályos kristályszerkezete van, és ha ezt
nagy mennyiségben bevisszük a szervezetünkbe, akkor sejtjeink is átveszik ezt
az egészséges rezgést, és visszaállnak természetes kristályszerkezetbe.
Gyakori hárítás, kifogás, hogy a mai világban már az sem
„bio” amire rá van írva, hiszen szennyezett a talaj, az öntözővíz, a levegő…
stb. Valóban módosítják a külső tényezők a zöldségek, gyümölcsök energiáját, de
teljes mértékben nem tudják lerombolni. Hogy visszatérjek az írásom elején
említett autóra: a legkönnyebb a természtes kristályszerkezetű ételeket és a mű
kristályszerkezetű ételeket ért káros behatások közötti különbséget két autóval
szemléltetni. Csak, hogy érthető legyen mindenki számára. Nem mindegy, hogy egy
nagyon jó minőségű luxusautót használok 15 évig, vagy egy kifejezetten
tömeggyártásra tervezett gyengébb, de olcsó autót. Tegyük fel, hogy ideális
világban élünk, és a káros hatások mindkét autót ugyanolyan mennyiségben érik.
15 év elteltével melyik autó fog jobban működni? Nyilván nem lesz tökéletes, de
működik. Míg a másik is lehet, hogy működik, de különbséget lehet tenni a kettő
között, az egészen biztos. A természetes kristályszerkezet alapvetően
tökéletes. Ha ezt károsítják a fent említett környezeti tényezők, már nem lesz
tökéletes, de fog még tartalmazni energiát. Ami eredetileg mű
kristályszerkezetű, az már önmagában nem tartalmaz annyi energiát, és ha még ez
károsodik, akkor alig lesz benne tápérték. Ilyenek pl. a génmódosított
gabonafélék, de erről a következő írásomban szeretnék nagyobb részletességgel
írni.
Írhatnék életrajzi adatokat, elemezhetném a csodatételeit,
évszámokat közölhetnék életének főbb állomásairól – de nem teszem. Igaz,
bevallom, a témában született első írásom valóban ilyen volt. De ott
mozgolódott bennem továbbra is egy gondolat, hogy ez tényleg hozzá méltó írás
lenne?
Hamar rájöttem, hogy Pio atya különlegességét és nagyságát
nem tudnám ezen írásommal minden igényt kielégítő módon kifejezni, éppen ezért
megpróbálkozom annak a megfogalmazásával, hogy nekem mit jelent ő.
Az olvasó szeme előtt csak akkor kezd feltárulni ritkaságszámba
menő élete, és az igazi jelentősége, amikor már számtalan életrajzi cikken
átrágta magát, és megnézte a róla készült filmeket is. De a sok évszám és adat
között hajlamosak vagyunk elsiklani a lényeg felett: nekünk mit adott az ő
tevékenysége?
Ismerkedjünk meg vele közelebbről: Francesco szegény
családból származott, szülei földműveléssel foglalkoztak, ő maga is állatokra
vigyázott, így tanulmányait később kezdte meg. Kisgyermek kora óta látomásai
voltak, Jézus és Szűz Mária tanította őt elmondása szerint. Nagyon fiatalon
tudta, hogy barátnak akar állni, végül 15 éves korában sikerült csatlakoznia a
morconei Kapucinus Ferences Testvérek Rendjéhez, ekkor kapta meg a Frater Pio
nevet is. Innentől kezdődtek életében a szokatlannak számító történések. Ezek
egyike volt a gyakran jelentkező lázroham, amikor közel 48°C-ra is felszökkent
a láza. Igazán viszont a stigmák megjelenése ment csodaszámba.
A szentek mindig tanítanak minket valamire. Másabbak
leszünk, miután megismertük őket. Pio atya élete is pontosan ilyen. Minél többet olvastam róla, annál inkább
megszerettem őt. Sokáig töprengtem azon, mi is fogott meg benne ennyire.
Aztán a filmet nézve észrevettem, hogy az ő személyét valami
varázslat-féle lengi körül, amire csak kisgyermekkoromból emlékszem. Néztem őt
és elhittem, hogy a csodák léteznek, szinte valóságosnak éreztem minden csodát.
Azt hiszem ez az, ami benne ennyire eleven volt. Jött a századfordulón, a
háborúban, és a maga egyszerűségével és végtelen alázatával megmutatta nekünk,
hogy nem a világ szürkült be, hanem mi magunk. És lehet még csodálatos az élet,
ha mi is elhisszük.
Még idős korában is olyan szemekkel nézte a nagyvilágot,
amire manapság már csak a kisgyerekek képesek. Elhitte, hogy az élet maga
varázslatos, és tudta, hogy léteznek csodák. Tudta, hogy amire teljes szívéből
vágyik, az valóra válik. Végtelen szelídségének és közvetlenségének
köszönhetően elnyerte az emberek bizalmát.
Talán ennek a gyermeki tisztaságnak volt köszönhető a
számottevő ereje is: a gondolatolvasás,
a bilokáció, és a többi ritka képesség, amit ő sosem vallott magáénak, inkább
hálával megköszönte az Égieknek.
Az én szememben azonban voltak sokkal nagyobb képességei az
imént említetteknél: az a derű, ami egész életében jellemezte őt, az alázat,
amivel a mindennapi feladatait tette, és az a mérhetetlen szeretet, amivel az
Égiekre, és környezetére gondolt minden pillanatban. Ez az, ami igazán naggyá
teszi őt, és amiről érdemes lenne példát vennünk.
Sokszor elvakítanak minket a képességek, és nem vesszük
észre a látszat mögött a valóságot.
Felmentjük magunkat a teljesítés alól,
mondván, hogy nem vagyunk szentek, holott a felszín mögött észre sem vesszük az
igaz értékeket, amik – szerintem – az igazi tanításuk.
Pio atya a csodák embere.
Jött, és megértette velünk,
mennyire el vagyunk tévedve az igaz valóságtól.
Mennyire messze járunk, amikor
azt hisszük, csak az igaz, amit meg tudunk vizsgálni, csak az létezik, amit meg
tudunk érteni. Ezt továbbra is őriznünk kellene, ezt az érzést be kellene
építenünk az életünkben, és minden pillanatban elhinni: a világunk egy csoda.
1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták, romlatlan testéhez még ma is emberek ezrei zarándokolnak el. Nem csak életében örvendett nagy népszerűségnek, hanem a mai napig egyike a legkedveltebb szenteknek.
Rengeteget hallhatjuk mostanában, hogy összeomlik az egészségügy stb.
Viszont kevesen gondolkodnak el azon, hogy vajonszükségünk van- e a jelenlegi rendszerre amit mindenki csak szid. Nem értem miért kell ragaszkodni ahhoz, ami nem jó…
Előbb össze kell omlania a réginek, hogy jöhessen utána valami új, valami jobb.
Sokan panaszkodnak, az orvosi műhibák miatt, hogy nem olyan az orvosok hozzáállása, amilyennek lennie kellene stb. Manapság az emberek gyógyítása átment futószalagon történő gyógyító gépezetté, már amennyire gyógyításnak lehet nevezni ezt a tevékenységet.Persze az, hogy egy- egy betegre 5-10 percnél nincs több idő egy háziorvosi rendelőben, nem feltétlen az orvosok hibája sokkal inkább a rosszul felépített rendszeré. Lássuk be, az egészségügy jelenleg nem azt akarja, hogy minél kevesebb beteg legyen, és azt sem hogy betegségéből valaki teljesen felgyógyuljon, üzleti szempontból ugyanis jövedelmezőbb az egészség és a betegség határán tartani az embereket. Sokan nem nézik sokba a természetgyógyászatokat és az alternatív gyógymódokat, pedig egykoron a gyógyítás szó alatt még ezeket értették az emberek. Akkoriban még valódi gyógyítást végeztek, nemvolt elfogadott a mű-tét ésmellékhatásokról sem kellet megkérdezni a gyógyszerészt vagy kezelőorvost. Hiába a modern technika, a gyógyítás erkölcse - már ha még létezik olyan - és maga a betegséghez , és a beteg emberekhez való hozzáállás kritikán aluli. Nem egészben tekintik az embert, hanem rész egységekre bontják, és tüneti kezelésekkel nyomják el a kiváltó okokat. 5-10 perc alatt nincs lehetősége az orvosnak arra, hogy a tünetek mögé nézzen és kikérdezze rendesen a pácienst. Arra van csak ideje, hogy felírja azt a gyógyszert, amiért a kérdéses gyógyszercégtől prémiumot kap. Hát igen így megy ez manapság, omlana is össze az egész rendszer, mégis egyesek kapaszkodnak ezekbe a romokba. Jöhetnek persze sokan azzal, hogy jól van könnyű itt pattogni de ha ez nem lenne akkor mi lenne helyette?Ki látná el a betegeket? A megoldás szerintem az lenne, hogyha összefognának az alternatív gyógymódok képviselői , a természetgyógyászok és azok, akik még a régi ősi tudás szerint gyógyítanak, ki lehetne alakítani egy olyan egészségügyet ami teljesen más szemléleten alapszik.Fontos megjegyezni, hogy a gyógyítók között is rengeteg a hiteltelen ember ez tény. Könnyű viszont nagy részüket kiszűrni, például aki dohányzik, kávézik stb. az már alapból nem lehet hiteles gyógyító, hiszen nem a tisztaságot képviseli, nem is tud így tiszta energiákat átadni.
Viszont azt, hogy ez működőképes rendszerré tud formálódni, az is mutatja, hogy Kínában például a keleti orvoslás teljességgel elfogadott és megbecsült irányzat. Ott mindenki tudja, hogy ha valakinek betegsége van, akkor az először az energia rendszerében jelentkező elváltozásként mutatkozik meg, ebből lesz később betegség. Eszerint is gyógyítanak. Az energiaáramlást állítják helyre, nyilván erre számtalan módszer létezik. Minden természetes gyógymód erre vezethető vissza. Ezzel szemben a mai orvosok tagadják még az aura létezését is, már amelyik hallott már egyáltalán róla… a csakrákról nem is beszélve. Ha egy gyógyító nincsen tisztában az emberi test energetikai rendszerével , csak a fizikai tulajdonságokkal , akkor képtelen hosszú távú valódi gyógyulást elérni bárkinél is. Ezt láthatjuk a mai népegészségügyi mutatókon is. Itt van egy nagyon egyszerű, hétköznapi példa:Iskolás srác elmegy a házi orvosához, mert fáj a torka, náthás, meg van fázva. A doki fogadja, megnézi a tokát, rosszallóan csóválja a fejét, majd ezzel a lendülettel fel is ír számára egy gyulladáscsökkentőt és antibiotikumot. A srác hazamegy, elkezdi szedni a gyógyszert, 3 nap múlvamegy a suliba mert kutya baja. Viszont 2 hónap múlva ismét a dokinál köt ki, mert megint megfázott. Így megy ez évekig, mígnem ki nem találja a háziorvosa, hogy krónikus mandula gyulladás alakult ki nála, és legjobb lenne kiszedni a torkából azt a 2 gyulladt valamit, mert hát ha nincs ott, akkor nyilván be sem tud gyulladni.
És most nézzük egy kicsit más szemszögből az eseményeket. Ha a srác történetesen egy természetgyógyászhoz ment volna, az megvizsgálja testileg, lelkileg egyaránt.Felméri az életvitelét, a tünetek mögött megkeresi a lelki okokat. Az, hogy a srác megfázott azt jelenti, hogy sérült az energia rendszere, így be tudott jutni a kórokozó a szervezetébe. Ezt a sérülést előidézhette például nagyfokú stressz, vagy akár megfelelési vágy. Számos oka lehet, de erre nyilván a gyógyító feladata rájönni. Miután ezt felmérte, felhívja a fiú figyelmét a lelki okra, és segít neki megoldást találni rá. A tüneteket is kezeli, természetes eljárásokkal , amelyek nem roncsolják az immunrendszerét, hanem az energetikai elakadásokat, blokkokat szünteti meg. A táplálkozására is nagy hangsúlyt fektet, figyelmezteti, hogy egészséges ételeket vigyen be a szervezetébe.Ezek után egyre kevesebbszer fázik meg, mivel nem szed antibiotikumokat az immunrendszere is erősödik, letisztulnak az energiái. Mivel megszűnt közben a lelki ok is, egyre erősebbé válik, így a mandulaműtét nevetséges felvetés lenne.Ez nyilván egy nagyon leegyszerűsített példa, de arra tökéletes, hogy megmutassa a két irányzat közti különbségek lényegét.
1912-ben Wilfrid Voynich amerikai műgyüjtő, egy olaszországi jezsuita rendháztól vásárolta meg, a névtelen kódexet, amelyet ezután róla neveztek el. Halála után a Yale Egyetem könyvtárába került, ahol jelenleg is megtalálható.
A kézirat érdekessége, hogy szerzője és címe ismeretlen, valójában tartalmára is csak feltételezések vannak.
A szöveg teljességgel olvasható állapotban van, viszont eddig ismeretlen nyelven íródott,és ismeretlen betűket is használ.A kódex tartalmára eddig csak a színes illusztrációk alapján tudtak következtetni.Ezek alapján 6 fejezetet lehet elkülöníteni: herbárium, asztronómia, biológia, kozmológia, gyógyszerészet, receptek.Ezekből arra követeztethetünk, hogy valamiféle gyógyítóknak vagy alkimistáknak szánt kézikönyv lehetett.A képek stílusa alapján az 16. századra saccolták a keletkezését, viszont a szénizotópos vizsgálat kimutatta, hogya 14. század elején készült.
Próbálták az írásjeleket is megfejteni eddig sikertelenül, rengeteg elmélet keletkezett, vannak akik szerint az egész csak halandzsa.
Ezt azóta cáfolták, mivel rengeteg statisztikai próbát elvégeztek a szövegen. Azt vizsgálták, hogy az adott szavakban a betűk egymáshoz viszonyított előfordulása milyen, például milyen a magánhangzók és mássalhangzók egymáshoz való viszanya stb. Az erdmények azt igazolták, hogy valódi jelentéssel bíró szavak szerepelnek a kódexben. Az, hogy valójában mit jelent és milyen nyelven íródott még ma sem tudják...