A Pálosokról

Eddig spiritualitás terén sok témáról volt szó, viszont a magyarságról csak említés szintjén írtam, ezért elérkezettnek láttam az időt arra, hogy részletesebben mutassam be spirituális gyökereinket. A Pálos szerzeteseket mutatnám be először, mert talán ők a legismertebbek, azonban csak néhány kiragadott töredéket hallani rendszeresen róluk.

Kik is a Pálos szerzetesek? A Pilisben élő, civilizációtól elzárkózó remetéket hívjuk így, összetételük azonban sokkal színesebb ennél. Egyrészt táltos- mágus- sámán beavatottak, akik az erdőbe vonultak és magányosan éltek, másrészt pálosokhoz csatlakoztak kathárok is, akik csak hazánkban találtak menedéket. Ezen kívül mindenkit, függetlenül attól, hogy a világ mely részén élt, ha csatlakozott a Pálos rendhez, azonnal magyarnak hívtak.
Tudásuk is – akár csak tagjaik – nagyon változatos. Éppen ezért, mert a világ minden tájáról hoztak magukkal egy-egy tudás töredéket, és mivel a Pálosok azt vallották, hogy minden egy, és minden alapja a szeretet (Égi eredetű, Érdek nélküli Szeretet-vallás hordozói voltak), ezért hitükbe tudtak szinte bármilyen tant forrasztani.
Így találunk ott atlantiszi tudást, Buddha, Jézus tanításait, Attila és az Árpád házi királyok is hatással voltak hitük összetételére.

A rend alapítója Boldog Özséb volt, aki 1200 körül született. Akkoriban, aki pálos akart lenni, különböző feltételeknek kellett megfelelnie, Özséb ezeknek mind eleget tett. Már fiatal korában látomása volt arról, miként fogja egyesíteni a Pilisben elszórtan élő remetéket, később ennek a megvalósításán fáradozott. Ez azonban még váratott magára elég sok évig.
1241-ben Esztergomot védte, majd segédkezett a szinte porrá tiport város újjáépítésében. Három évig dolgozott, javait szétosztotta. Amikor ezzel végzett, lemondott a kanonoki címről és tanítványaival a Pilisbe vonult.
Gyakorlatilag innentől beszélgetünk Pálos Rendről. 1251-ben egy forrás mellett lefektették a Szent Kereszt templomának alapkövét, majd 1262-ben Özséb a pápához zarándokolt, hogy szentesítését kérje a rendre. Azt is szerette volna, ha Szent Ágoston reguláit is alkalmazhatják, erre azonban nem kapta meg az engedélyt.
Boldog Özséb volt az, aki összefogta a pálosokat és akkor élték a fénykorukat. Halálát követően sikerült megkapniuk az engedélyt Szent Ágoston reguláira. Utána még évekig  nagyon erősek voltak és meghatározó szerepet töltöttek be országunkban, egészen Mohácsig. Onnantól kezdve kivándoroltak hazánkból, és külföldön próbálták tovább vinni a rendet, több-kevesebb sikerrel. Mára sajnos már nem sikerült visszaállítani azt a Pálos Rendet, amit Özséb alapított.

Manapság már egyre kevesebbet beszélünk róluk, pedig igazán megérdemlik a tiszteletet. Nem csak arról, hogy igen nehéz beavatási szertartáson esnek át, hogy pálosokká válhassanak, hanem a példamutató életmódjuk is kiemelkedő.
Aki pálossá szeretett volna válni, egy évig élhetett velük, majd dönthetett arról, hogy akarja-e folytatni. Ha igazi szerzetessé szeretett volna válni, be kellett feküdnie egy kőkoporsóba, amit lezártak, ki kellett lépnie a testéből és felsőbb szintekre emelkedni. Ha ez megtörtént, a koporsó mellett álló szerzetesek jelet kaptak, és kinyitották a koporsót.
Gyakorolták a hétköznapokban mindazt, ami mai világunkban felkapott: képesek voltak a körülöttük lévő energiából táplálkozni, ezáltal nagyon hosszú ideig nem volt szükségük ételekre.
Ismerték a természet gyógyító erejét, alkalmazták is.  A reformkonyha alapjait megteremtették, és sokak szerint az organikus építészet fejlődésében is közre játszottak.
Mindig segítették az uralkodókat, energiával töltötték fel őket, Pázmány Péter a pálosok létét párhuzamba vonta az ország jövőjével is. Ebből is látható, hogy nagyon fontos szerepet töltöttek be. 

Egész életükben felsőbb szinteket követtek, a felemelkedésre való törekvés életük szerves részévé vált. Legendák szerint sok szerzetes romolatlan testét máig a Pilis rejti.

Ennek ellenére a pálos iratok máig Isztambulban vannak, és hazánk nem tett intézkedéseket annak érdekében, hogy újra magyar földre kerülhessenek. Társadalmunk spirituális része szeret külföld felé tekinteni, indiai, amerikai nézeteket vallani, holott itt van a saját csodánk: a Pálosok. Akik megérdemelnének annyi, hogy követendő példaként tiszteljük őket, és minél többet tudjunk meg róluk. Hiszen itt éltek, a hazánkban, és messze földön híresek.  Az igazi fejlődéshez saját gyökereinket kellene először megkeresni, és csak utána kutatni más népek történetét. Azért, hogy tudjuk, kik vagyunk, és mennyi mindent tanulhatunk őseinktől. 

Forrás: http://www.sztmsz.webzona.hu/palosszindroma.pdf