Pages

2012. július 30., hétfő

A valódi danger zone - avagy mi lapul a fürdőszobádban? III. rész

Láthattuk a sorozat előző bejegyzésében, hogy a tusfürdők is olyan mértékben tartalmaznak káros anyagokat, hogy szervezetünk igazi túlélőnek számít, hogy azonnali károsodás nélkül képes túlélni. A káros anyagok bevitele azonban nem ér itt véget, sőt ellenkezőleg: ez csak a kezdet volt. Fürdés után jön a testápolás, van, aki használ önbarnítót, majd a nők többsége sminkel is. Ebben a bejegyzésben a testápolókkal és önbarnítókkal, arckrémekkel foglalkozunk részletesebben.
Összegyűjtöttem azokat az összetevőket, amikre érdemes odafigyelni és – lehetőség szerint – elkerülni. Számos mellékhatásuk van.

Mivel a krémek, testápolók viszonylag sok ideig vannak a bőrünkön – hiszen nem szoktuk őket lemosni – nagyrészük felszívódik, és azonnal bekerül a véráramba.

Veszélyes összetevők:
  1. triklozán: olyan aromás vegyület, melyet fertőtlenítő- és baktériumölő szerként használunk. Antibakteriális szerként a szappantól kezdve a konyhai tisztítószereken át az ágyneműkig gyakorlatilag majdnem mindenben megtalálható. Még légkondicionálás során is felhasználják, kutatások azonban bebizonyították, hogy belepiszkál a hormonrendszerbe. Ezen okból kifolyólag kezdték el Európában több helyen is korlátozni, sokak szerint nagyobb a baj, amit okoz, mint a haszna. Sokszor bőrgombásodást és allergiás reakciót is kiváltott, ezen kívül vízi környezetben, ha huzamosabb időn keresztül megtalálható, komoly károkat okoz.
  2. parabén: stabil, nem illékony vegyület. Erősen irritatív, főként a szem, száj és légutak környékén. Tartósítószerként használják elsősorban, bőrön át szívódik fel. A jó hír, hogy nem halmozódik fel és könnyen ürül, éppen ezért volt olyan kedvelt. Ugyanakkor az utóbbi években kiderült, hogy még sincs minden rendben ennél az anyagnál: megzavarja a hormonháztartást. Okozhat mellrákot illetve károsíthatja a nemzőszerveket. (Daganatos emlőkben magas parabénkoncentrációt mutattak ki.)
  3. polysorbate: ez nem nevezhető károsnak, általában növényi eredetű olajokból szintetizálják, ugyanakkor a hatása a pórustágítás, tehát áteresztővé teszi a bőrt, megkönnyítve ezzel a méreganyagoknak, hogy átáramoljanak és könnyebben bejussanak a szervezetbe.
  4. mesterséges színezőanyagok: szinte nincs olyan kozmetikum, amiben ez ne lenne megtalálható. Több fajtáját is betiltották már világszerte, ugyanis kiderült, hogy sokuk rákot okoz, főként hólyagrákot.
Látható ezekből is, hogy a krémeknél szintén találkozhatunk veszélyes anyagokkal. Nehéz kiválogatni azokat a termékeket, amelyek nem károsak egészségünkre nézve. Én nem is mondom, hogy ezeket meg kell vetni, mert valóban van, ami kis mértékben nem káros. Ugyanakkor, arra viszont nem árt figyelni, hogy mennyi terméket használunk, ami „csak” kicsit káros. Mert ezek felhalmozódnak és összegződik a hatásuk. Úgy gondolom, itt is az arany középút a megfelelő megoldás.
Ha már a színezékeknél járunk, térjünk át az önbarnítókra. A szolárium veszélyei viszonylag hamar elterjedtek az emberek körében, így a reklámfogássá vált riogatás hatalmas üzletet indított be: az önbarnítók korszakát. A napozás nélküli barnaság annyira felkeltette a lakosság figyelmét, hogy őrült nagyságú összegeket adnak ki értük. Holott a könnyen szerzett barnaság hamar elillan. Arról nem beszélve, hogy amiket hagy maga után, az nagyon is maradandó.
A legtöbb önbarnító tartalmaz egy DHA nevű cukrot (dihidroxiaceton), ez csak azért kellemetlen, mert általában nem bronzszínűre fogja a bőrt, hanem inkább enyhe narancsszínűre, így aki túlzásba viszi, könnyen válhat két lábon járó aszott sárgarépára hasonlító személyre. Nem színezőanyag, a kívánt színt úgy hozza létre, hogy szabadgyököket bocsájt a bőrre, amiket aminosavakkal reagáltat. A másik fő összetevő az erythrulose. Ez is a színért felelős, csak lassabban alakítja ki a hatását.

Ezen kívül minden veszélyes összetevő megtalálható benne, ami a testápolókban.


Hatásmechanizmusában rejlik a legnagyobb veszélye. Megfesti a hámszövet legkülső rétegét, míg a szolárium és a napozás a szövet mélyebb rétegeiben indít el pigmentálódást. Miért veszélyes ez? Napozás során a bőr természetes védekező reakciója az, hogy megvastagszik, így védve magát a károsodástól. Ugyanakkor ez az önbarnító által barnult bőr ugyanolyan védtelen, mintha hófehér lenne. Ez történik a szolárium csöveivel is, az UV-A hatására nem vastagodik meg a bőr.
Összességében azt hiszem elmondható, hogy önbarnító használatakor tulajdonképpen ezreket dobunk ki az ablakon, mert akár 10 perces szaunázás után is búcsút mondhatunk könnyen szerzett barnaságunknak. Mégis igaz a mondás: könnyen jött, könnyen ment?

Aki tovább szeretne olvasgatni a témában:

www.mergezoafurdoszobad.blog.hu

www.kockazatos.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése